Nézem a múltkor a Miami Heat egyik meccsét. Épp otthon játszanak, ahol elég gyatra mérlegük van, alig .500 felett vannak csak. Elkezdődik a meccs, a csapatok már pár támadáson túl is vannak, de a pálya melletti székek többsége tök üres. Amikor nagyobb totált mutatnak időkérésnél, még inkább kong az aréna az ürességtől. Nesze neked, hazai pálya!
Lassacskán félig-meddig megtelik a nézőtér, de továbbra is meglehetős csendben telik az idő, a cipőtalpak nyikorgását, a játékosok kiáltásait, a labda pattogásának a hangját mind jól ki lehet venni a pálya melletti zajmikrofonok segítségével. Csak annak az állítólagosan tízezer körüli nézőközönségnek nincs hangja. Tízezer. Hang nélkül.
Néha a ceremóniamester, aki levezényli az egész hacacárét a meccs körül, előszurkolásba kezd, felhangzik a hangszórókból a „defense, defense”, vagy a „let’s go heat”, amire csekély visszhang is érkezik a nézőktől, de ez hamar elhal. Félidőben kimennek az emberek a csarnokból, és kinn is ragadnak a büfében, tehát a harmadik negyed elején megint üres a terem, csak lassan szálingóznak vissza a nézők. Jóllakottan figyelik a pályán zajló eseményeket. Ott ez a böszme nagy hodály, egy csomó emberrel és nincs köztük, aki hangjával támogatná a csapatot.
Nem egyedülálló ez a jelenség az NBA-ben: ott vannak ezek a hatalmas kosárcsarnokok, ahol a legfelső szinteken távcső kell, hogy élvezhesd a meccset, majdnem tele emberrel – és csak a legritkább esetben lehet szurkolást hallani. Itt Európában a pár ezer fő befogadására képes csarnokok is garantáltan feltüzelt szurkolótáborral várják a csapatokat. Még Magyarországon is, pedig a játék színvonala és népszerűsége mérföldekre van Amerikától.
Igazából pont ez a két tényező okozza a fent vázolt folyamatokat.
A nagyszerű produkció, amit nap, mint nap láthatunk az NBA sztárjaitól irtó sokba is kerül a csapatoknak. Ezt meg kell fizetni, és a pénz nem csak úgy terem, hanem a nézőknek kell leszurkolniuk, például jegyárak formájában. Ez azt jelenti, hogy a sokmilliós sztárok miatt a minimum, hogy 10 dollárba kerül egy jegy (de onnan a kakasülőről meg semmit se látni), de inkább szánj rá 50-et. Vagy 100-at, ha jó helyet akarsz. És akkor még nem beszéltünk az enni-innivalóról, klubemblémás bizbaszokról, mezekről, amik megtetszenek esetleg. (Egy érdekesség: Allen Iverson visszatérése Philadelphiába jót tett a csapat bevételi oldalának. AI fizetése az ESPN oldala szerint 650000$. Az átlagos nézőszám idén a Wachovia Centerben 12000 körül van. Az első este AI sellout-ot csinált nekik, tehát durván 8000 plusz nézőt vonzott. Ha csak 50$-ral számolunk, amit egy átlag néző elköltött a meccsre jegy plusz étel-ital okán, akkor AI 400000$ bevételt hozott. Egy este alatt megtérült a leigazolása.)
A kosárlabda népszerűsége miatt fizetőképes kereslet is van minderre odakinn, ilyen árak mellett is. Másfelé nincs erre ekkora kereslet, nem is olyan drágák a jegyek, igaz a produkció is gyengébb, mint amit az NBA-ben látunk. (Nem a küzdelem, hanem a technikai színvonal, mielőtt még bárki belekötne.)
Teljes szociológiai tanulmányt lehetne írni arról, hogy a jólszituált középosztály, ami az amerikai meccsek közönségének zömét adja, mennyivel kevésbé tud lelkesedni, mint az Egyesült Államokon kívül a szurkolók zömét adó, kevésbé jól eleresztett fiatalok. Ennek természetesen vannak olyan velejárói is, mint hogy az NBA-ben nem is fogják szétszedni a stadiont a szurkolók; nem kell törhetetlen plexifalat emelni a szurkolók és a vendégkispad közé; és nincsenek szurkolótáborok közti összecsapások sem. Mondjuk vendégszurkolók sincsenek, de ez megint más kérdés. Mindenesetre nem-amerikai szemmel fura látni ezt a látszólagos érdektelenséget.
Andrew Bogut, a Milwaukee Bucks ausztrál centere is így volt ezzel. A csönd uralkodott a Bradley Centerben az elmúlt év túlnyomó részében, és ebből neki elege lett. Igazából tudnak szurkolni az amerikaiak is, csak nem feltétlen azok, akik megengedhetik maguknak, hogy meccsekre járjanak. Főleg nem egy teljes szezonra bérletet váltva. De ha valaki látott már egyetemi összecsapást, akkor tudja, hogy képesek ők is igen lelkesen buzdítani a csapatukat.
Szóval itt van ez az ausztrál óriás, a többmilliós fizetésével, és elgondolkodott, hogyan is dobhatná fel a hangulatot a Milwaukee hazai meccsein.
Fogta magát és összekuporgatott dollárkáit, majd megvett 100-at az alsóbb szektorokban elterülő székekre szóló bérletek közül. Ezek után a Bucks marketingeseivel felvételt hirdetett szurkolói pozícióba, ahol a lényeg az volt, hogy a jelölt minél hangosabb legyen. A legjobbak kaptak a kezükbe egy ingyen bérletet, cserébe minden meccsen ott kell lenniük és állva végig kell szurkolniuk a teljes meccset.
A hatás? Száz, amerikai mércével őrült fan, akik ezer ember helyett is szurkolnak. A Bucks pedig a viszonylag meglepő hatodik helyen áll Keleten, köszönhetően a jó hazai mérlegüknek (9-4). A tavalyi szezonban 22-19-cel zártak otthon, tehát érzékelhető a javulás. Már csak a 2-8-as idegenbeli eredményen kellene javítaniuk, és az idei Keleten sima playoff-résztvevők lennének. Vajon jövőre Bogut az idegenbeli meccsekre is viszi őket magukkal?
Talán másoknak is követniük kellene a példáját, és rögtön hangulatosabbá válnának az alapszakasz összecsapásai is.
(másodközlés a slamonline.hu -ról)
