Disneyland a Disney World ellen. Nike az Adidas ellen. Kobe Bryant vs. Dwight Howard. Lakers vs. Magic az NBA döntőjében.
Miután mindenki – főleg a Nike marketingesei – azt várta, hogy a döntőben Kobe és LeBron fognak csatázni, jött az Adidas-os Dwight Howard és társai, hogy keresztülhúzzák a rekordnézettségre hajtó tévétársaságok számításait, valamint tönkretegyék a teljes Nike reklámkampányt.
Mivel a Magic kiverte a Bostont és a Clevelandet, nem mondhatjuk, hogy a Lakers alapból esélyesebb lenne a párharcban, még ha az alapszakaszbeli mérleg, valamint a játékosállomány miatt elsőre úgy is gondolnánk. Az esélylatolgatás során öt nagyobb faktort fogok figyelembe venni: a párharc idei meccseit, a csapatok lendületét, azaz aktuális formáját, az egyéni párharcokat, a két gárda játékstílusát, valamint azt, hogy melyik mennyire van kiéhezve a sikerre.
Előzmények – Ha van valami, ami tanulságul szolgálhatott az idei rájátszásban, akkor az nem más, mint a tény, hogy a két csapat közti összecsapások mérlege sokkal jobb előrejelzője a széria kimenetelének, mint az alapszakaszban elért helyezés. Rögtön a Magic és a Cavaliers összecsapása a legfrissebb példa: hiába volt a Cavs pályaelőnye, a Magic jutott tovább, mivel komoly matchup-problémákat okozott LeBronéknak. Ez pedig már az alapszakaszbeli három meccsükön is látható volt, ahol a Magic 2-1-re nyerte a párharcot. Az az egy, szorosra sikerült Cavs győzelem is csak LeBron szenzációs utolsó percének volt köszönhető.
Ugyancsak jobbnak mutatkozott valamivel a Portland játéka a Houstonénál a szezon második felében, ráadásul hazai pályán kezdhették a rájátszásbeli párharcukat. Azonban a Rockets a szezon során a fenti példához hasonlóan 2-1-re vezetett a két gárda közötti összecsapásokat illetően. És megintcsak, az egyetlen Blazers győzelem egy utolsó másodperces kosárral jött össze Portlandben. A rájátszásban aztán a Rockets viszonylag simán verte ellenfelét, 4-2-re.
De hogy egy még látványosabb példát említsek: a 2007-es rájátszás első körében a nyolcadik Warriors sima 4-1-gyel küldte haza az első helyen kiemelt Dallas-t – miután az alapszakaszban 3-0-ra nyerte a két csapat összecsapásait.
Ennek fényében a Magic jó előjelnek tekintheti, hogy idén 2-0-ra vezet a Lakers elleni párharcban. Mindkét meccs nagyon szoros küzdelmet hozott: odahaza 106-103-as, idegenben 109-103-as sikert könyvelhetett el az akkor még Jameer Nelson irányította Orlando. Bizony, ez még azelőtt volt, hogy Nelson megsérült volna, ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni ebből a két meccsből. Főleg, mivel a Magic február eleje óta sérült irányítója oroszlánrészt vállalt mindkét győzelemből, 27 és 28 ponttal terhelve meg az ellenfél hálóját. De hogy ne legyek teljesen egyoldalú, meg kell említenem, hogy a másik oldalon Andrew Bynum mindkét meccsen bevethető volt, a mostani térdprobléma nélkül. Így, mivel Alston Nelsonhoz viszonyítva annyit ér, mint a mostani Bynum az akkori, térdsérülés nélkülihez hasonlítva, ezért megmarad a csekély Orlando előny. Ráadásul lélektanilag sem mindegy, hogy egy csapat tudja és elhiszi-e magáról, hogy képes legyőzni a másikat, és ez a pszichológiai előny most a Magic-nél van.
Mellékesen megjegyezném, hogy a pletykák szerint Nelson játszani szeretne a döntőben, mivel fittnek érzi magát. Ez valószínűleg nem fog bekövetkezni, de egyébként sem lenne jó ötlet – a blogomban ezt egy kicsit bővebben is kifejtem, a lényeg az, hogy a Magic jelenlegi lendületét könnyen megtörheti, ha most erőltetik a visszatérését.
Lendület – Az Orlando elég gyengén kezdte a rájátszást, de fokozatosan felpörögtek. Míg a Sixers ellen csak Courtney Lee és Howard nyújtottak igazán jó teljesítményt, a Boston ellen már általában sikerült két-három jó negyedet odatennie mindenkinek. Végül pedig a Cavs ellen már az egész csapat igyekezett jó teljesítményt nyújtani. Pont a záró, hatodik mérkőzésen érték el csúcspontjukat, ahol az egész csapat magas fordulatszámon pörgött. A formaidőzítés tehát jól sikerült a Magic részéről, a kérdés csak az, hogy fenn tudják-e ezt tartani, illetve tudnak-e még ehhez hozzátenni. Előbbiben nem kételkedem, ám egy magasabb sebességi fokozathoz nem érzem őket elég jónak. Talán Turkoglu az, aki javíthatna a dobáshatékonyságán, hiszen a Cleveland ellen 39%-kal dobott mindössze.
A Lakers könnyedén, félgőzzel jutott túl a Utah-on, majd pedig igen inkonzisztens teljesítményt nyújtott a Rockets ellen. A hetedik meccsre azért rendesen összekapták végre magukat, de a Nuggets ellen néhol megintcsak döcögött a gépezet. Ha azonban a konferencia-döntőbeli ötödik és hatodik meccsüket vesszük alapul, akkor kijelenthető, hogy ők is felpörögtek végre, és azt mutatták, ami egy 65 győzelmet összehozó csapattól elvárható. Hogy fenn tudják-e ezt a teljesítményt tartani, rejtély. Hazai pályán még csak-csak, de idegenben eddig úgy viselkedtek, mintha legalábbis most járnának először a playoffban. Milyen szerencséjük, hogy övék a pályaelőny! Ugyanakkor mintha a Nuggets elleni utolsó meccsükön megtalálták volna azt a bizonyos magasabb sebességi fokozatot, amire egy bajnokcsapatnak szüksége van – ezzel a hatékonysággal nem biztos, hogy sokat tud kezdeni a Magic. Mindent összevetve a Lakers többre lehet képes, de nem olyan egyenletes a teljesítménye. A lendület tekintetében a két csapat azonosan áll, csak a pályaelőny miatt adom a Lakers-nek ezt a tényezőt.
Párharcok – Az irányító posztján a Lakers eddig elég gyengén teljesített a rájátszásban. Fisher csak öregebb lesz, Farmar nem elég öreg és nem elég határozott, Brown pedig hiába játszik energikusan, tehetség dolgában nem igazán kiemelkedő. A gyors, betörésekkel operáló irányítókkal gondban van a Los Angeles, és emiatt volt képes Nelson olyan jó teljesítményre ellenük. Most persze nincs Nelson, és Alston, bár nem lassú, de eléggé rapszodikus a játéka. Ha jól megy neki az egyik meccsen, akkor a következőn rosszul. Ha ő össze tud tenni 4-5 jó meccset a döntőben, akkor jelentősen megnövelheti a csapata győzelmi esélyeit.
Kobe természetesen a Lakers legfőbb fegyvere, és nem igazán lehet őt megállítani ebben a rájátszásban. A Magic valószínűleg meg sem fogja próbálni, hogy leduplázza őt, mint ahogy LeBron-t sem igazán csapdázták le. Ha meg akarja verni őket egyedül, ám legyen. LeBron is hiába termelt 38 pontot meccsenként, ha a többieket ki tudja kapcsolni a Magic védelme, ez nem elég. Kobe hiába dobott 41 pontot az egyik alapszakaszbeli összecsapáson és szedett össze egy tripla-duplát a másikon, mindkettőt elvesztette a Lakers. Lee-nek ráadásul könnyebb dolga lesz az emberi méretekhez jobban közelítő Bryant-tel, mint volt a konferencia-döntőben a szörnyen erős LeBron-nal. Ugyanakkor valószínű, hogy megintcsak Pietrus lesz, aki a legtöbb időt tölti majd az ellenfél legjobb játékosának őrzésével.
Az SF posztján Turkoglu-nak nem lesz egyszerű dolga, bárki is őrzi majd őt a Lakers részéről. Bryant harcias védekezése illetve Ariza, valamint Odom magassága problémákat jelenthet neki, ezért kétlem, hogy a fent említett rossz dobószázalékán javítana a döntőben. Ariza viszont szinte biztos, hogy rontani fog az ő remek hárompontos-százalékán, mivel a Magic remekül őrzi a távoli dobókat. Tehetik, mivel van a palánk alatt egy Howard-juk.
A frontcourt párharcai a meccsek folyamán valószínűleg igen gyakran változni fognak. Az erőcsatár pozíciójában Gasol és Lewis kezd majd. Lewis-nak egy fokkal nehezebb dolga lesz védekezésben a jól képzett és rutinos Gasollal, mint a spanyolnak a hárompontos-vonalnál állomásozó Magic-játékossal. Pau Gasol meglepően jól ki tud lépni a palánk alól, levédeni a hárompontost, ha van mögötte egy Bynum, és ez nagyon fontos lehet a döntő kimenetelét tekintve.
Feltéve persze, hogy Bynum képes pályán maradni Howard ellen. A fiatal Lakers centernek nem igazán megy a játék a rájátszásban, és rengeteg faultot szed össze. Superman ellen pedig talán még könnyebben lehetnek faultproblémái. Howard-nak fent kell tartania azt a jónak mondható büntetőszázalékot, amit a Cavs ellen elért. Ha ez sikerül neki, akkor hiábavaló lesz a Shaq-taktika ellene, a hack-a-Dwight nem fog működni. Howard dominanciája nyilvánvaló a centerposzton. Bynum nem valószínű, hogy le tudja koppintani Perkins fizikális védekezését, kitaszigálva a Magic centerét kedvenc pozícióiból.
Ha pedig Bynum megy a padra fáradtság/faultprobléma miatt, akkor jön Gasol centerbe és Odom PF-be. Gasol támadásban a technikai képzettségének köszönhetően jópár szabálytalanságot húzhat Howardról, faultproblémákba kergetve Supermant, ám védekezésben egyértelműen nagy az erőkülönbség közöttük.
A hatodik emberek mindkét csapatnál nagyon fontos részét képezik a taktikának. Mind Odom, mind Pietrus 25-30 perceket játszanak. Mindketten jolly jokerek, akik jelentős taktikai flexibilitást adnak a csapatuknak. Egy Bynum-Gasol-Odom hármas egyszerre a pályán nagy gondokat okozhat a hasonló magasságú Howard-Lewis-Turkoglu triónak, akik nincsenek ilyen magas ellenfélhez hozzászokva. Bynum térd-, illetve Odom hátsérülése azonban korlátozza ennek az alkalmazhatóságát.
A kispadok nagyjából hasonló erősek, a fenti két játékoson túl nincs igazán olyan, aki nagyot tudna változtatni egy-egy meccs menetén.
Játékstílus – Az Orlando támadójátéka meglehetősen egyszerű: Dwight vagy hármas. Mivel Howard képes egy az egyben keresztülgázolni bárkin, ezért az ellenfél kénytelen még egy védőt küldeni rá, ami után az Orlando körbejáratja a labdát, míg nem találnak egy üres embert. Ez ellen a Lakers két pályán lévő magasemberéből az egyiknek ki kell lépnie. A Cavs játékosai (elsősorban Varejao) ezt nem tudták megtenni, azonban Gasol és Odom jobban teljesíthetnek ezen a téren, mivel képzettebbek és mozgékonyabbak. A Lakers támadása a háromszögre (triangle-offense) épül, ami sok mozgással jár. Ha ez becsődöl, mert nem sikerül pl. kintebb húzni Howard-ot a palánk alól vagy egy rossz váltást kicsikarni a védőktől, akkor jön az izoláció Kobe Bryant-re. Mindkét változatban kulcsfontosságú a Lakers centerének támadójátéka: ha sikerül magára vonnia Howard figyelmét, akkor a betörések sokkal sikeresebbek lehetnek. Ezért, bár védekezésben Bynum magassága és ereje fontos lehet Howard ellen, támadásban Gasol lehet hatékonyabb, hiszen távolabbról is képes betalálni, valamint sokkal jobban passzol. Kulcsfontosságú még, hogy a Lakers PF-je képes legyen a palánk alatt pozíciót fogni, mert Lewis védekezése ezen a téren gyengébb. Ha pedig Howard átvált besegíteni, akkor a centernek készen kell állnia, hogy befejezze a támadást.
Mint látható, mindkét csapat több opcióval is rendelkezik a támadásban. Biztosan nem lehet majd mind a kettőt semlegesíteni a védekező csapatnak, ezért választaniuk kell majd. Azt nem tudom, hogy a Lakers inkább a Magic hárompontosait, vagy Howard lehetőségeit akarja-e elvenni, de az biztos, hogy a Magic inkább megállítja a triangle-t, és hagyja Kobe-t, hogy egy az egyben vihesse rá a védőjére a labdát.
Sikeréhség – Mivel a fenti tényezők nem igazán billentik a mérleg nyelvét se erre, se arra, az utolsó faktor lesz a döntő. A Lakers tavaly óta csak a bajnoki címre fókuszált. Kobe be akarja bizonyítani, hogy képes Shaq nélkül is gyűrűt szerezni. Phil Jackson formaidőzítése jónak tűnik, és a Lakers csak a döntőre fókuszálva annyit adott ki magából, amennyi épp szükséges volt. Tudták, csak ez számít, minden más csalódást jelent. Ezzel szemben a Magic sokkal nagyobb ünneplést csapott a főcsoportdöntő megnyerése után, mivel számukra már ez is igazi sikernek számít. Shaq korai évei óta nem volt döntőben a csapat. És hiába mondják, hogy nem állnak itt meg, hiába cél a döntő megnyerése is, ők már most elégedettek lehetnek magukkal. Még van lehetőségük javítani. Kobe-nak azonban egyre kevesebb, hiszen több, mint 1100 meccs van a háta mögött. Ha Bryant képes a harci tüzével megfertőzni a csapattársait is, akkor nem kérdés, hogy a Lakers lesz a bajnok.
(másodközlés a bball.hu -ról)
